Teljes verzió megtekintése : Kubai élmények
Na, hát ennek is vége. Két hét delirio habanero után újra itthon.
A legnagyobb és legfájdalmasabb változás Havannában, hogy beomlott a Galianon lévő Casa de la Música, ezért ott egy darabig nincsenek koncertek. Állítólag egy halott is volt, még a CNN is kiment forgatni. Tavaly hazafelé sétálva omlott le ott egy házfal...
De az élet megy tovább. Az első koncertélmény az új felállású Charanga Habanera volt a Salon Rojoban. Ez egy baromi kis hely a már nem működő Capri szállodánál, és mostanában hétvégén a legfelkapottabbnak számít. Itt az idióta rendezők megint elővették azt a játékot, hogy egyébként teljesen feleslegesen nem engedik be a vendégeket, persze a kiváltságosok kivételével. Nem tudom, mit akarnak demonstrálni vele, mindenesetre addig sincs fogyasztás bent. A 25 CUC (5 ezer forint) belépő meleltt a másfél órás várakozás kint kissé rányomta a bélyegét a koncert élvezetére, nem kevésbé a hatalmas tömeg. Szeretem a Charangát, de ez nem nagyon jött be. Az új lemezüket adták, Havannában nagyon mennek a slágerei, hoztam is haza. De valahogy az egész már túl showbiznisz volt, még szoknom kell.
Második nap Paulo FG-re (20 CUC) már rutinosan 10 perccel 1 óra előtt érkeztem a Salon Rojoba, sor már nem volt, bent sem akkora a tömeg, előre lehetett menni. Szenzációs volt. Új dalokat nem játszott, már a harmadik koncertjét láttam, de nem tudom megunni. Kétségkívül egy zseni. Kár, hogy itthon nem annyira ismert. A kéthetes út csúcspontja volt. Koncert előtt még bemondták, hogy egy hét múlva a Los Van Van, rá egy napra meg Oscar d'Leon (!) játszik ott, de aztán mégse, programváltozás volt.
Azután jött egy matiné este hét órás kezdéssel a miramari Casa de la Músicában 10 CUC-ért. A Bamboleo hozta magát, jók voltak, de a hangosítás pocsék. Alig lehetett megkülönböztetni a hangszereket. Mondtam is a keverőnek, de rohadtul nem érdekelte.
Ezután szintén egy matiné a Café Cantantéban, 10 CUC-ért dupla koncert. Először az Anacaona játszott, amelyet, bevallom, alig ismertem, de most lenyűgöztek. Jellegzetességük, hogy sok nő játszik benne (régebben csak nőből álltak). Az énekes csaj rohadtul hasonlí Beyoncéra, csak a hangja nem, sajnos. De lendületesek, jó számok, jó zenészek, lelkesek. Örülök, hogy felfedeztem őket magamnak. Utánuk Manolito, aki ugyan végig vigyorgott, de az együttes többi tagja olyan unottan nyomta, hogy elkeserítő volt. A végére azért megcsinálták a hangulatot, most a reggaeton számuk a nagy sláger, azzal kezdték, azzal fejezték be. Ja, meg felhívták a színpadra a Dan Den énekesét, óriási hangja van a srácnak, mindegyiket lepipálta, úgyhogy a végén össze is ismerkedtünk vele, elvittük a Capitolióig. Kérdeztük, miért nem jönnek Európába, mondta, hogy nincs menedzserük. Később mástól hallottam, hogy eddig kétszer vitte őket Európába Juan Carlos, a zenekarvezető, de mind a kétszer kint maradt az együttese. Hát ezért...
Végül egy matiné a miramari Casa de la Músicában 10 CUC-ért Alain Daniel, a Bamboleo volt énekese. Na itt volt a legtöbb kubai. Iszonyú kemény timbát nyomott, nekem nagyon bejött, csak megint a hangosítás volt szar. De nagy buli volt, itthon ő is kevéssé ismert, sajos.
És még egy közös motívum: a legnagyobb sztár Havannában most a Gente de Zona reggaeton zenekar. Jellemző, hogy az előbb felsorolt koncertek közül felhívta őket a színpadra egy-két számra a Charanga, Paulo FG és Alain Daniel is. Játszottak külön is 25 CUC-ért jó messze, a Ceciliában, de arra nem mentünk el. Tény, hogy mindenhol az utcán az ő zenéjük megy.
Végül egy tetszési sorrend a látott együttesekről:
1. Paulo FG
2. Anacaona
3. Alain Daniel
4. Bamboleo
5.-6. Charanga Habanera és Manolito
Manolito y su Trabuco: Control (reggaeton-timba) http://www.youtube.com/watch?v=hfmZetZyCfQ
Gente d'Zona (Gente de Zona, reggaeton, ahogy Kubában táncolják): Soñé http://www.youtube.com/watch?v=wRMldyDNnlY
Orquesta Anacaona: La Mulatisima del Sabor (így táncolják a casino-t a lányok Kubában) http://www.youtube.com/watch?v=4p-D8SouzWU
Juan Carlos Alfonso (ő a zongorista) y su Dan Den: Torbellino de Amor http://www.youtube.com/watch?v=LNSp4KEk0vI
Bamboleo (con Haila): Con un Canto en el Pecho http://www.youtube.com/watch?v=EDWIVpDsULw
La Charanga Habanera: Esta Es mi Charanga (a "show") http://www.youtube.com/watch?v=avgZ39QN2JI
Paulito FG ("efehhé"): La Fanatica http://www.youtube.com/watch?v=7x7kxTYSJAo
Alain Daniel: Avisale a mi Gente http://www.youtube.com/watch?v=LRRKTW41lZw
Soraidat olvasva nagyon irigyellek.
Köszönöm a beszámolót. Remélem egyszer én is eljutok oda, amig Castró (vagy kedves testvére) él...
Soraidat olvasva nagyon irigyellek.
Köszönöm a beszámolót. Remélem egyszer én is eljutok oda, amig Castró (vagy kedves testvére) él...
Én is remélem, hogy kijutsz, meg mások is minél többen. Akkor talán itthon is nagyobb igény lesz rá. Egyébként némi tapasztalattal, nyelvtudással, meg ismeretséggel már nem olyan megfizethetetlen, mint sokan gondolják. Nekem kb annyiból jött ki, mint másnak egy görög vagy egyiptomi nyaralás.
Kedvcsinálónak itt van még egy gyöngyszem, amit most fedeztem fel kint.
http://www.youtube.com/watch?v=GoSJalE1PFc
Mondjuk cd-n jobban szól...
Ezek meg életképek Havannából Paulo FG zenéjével:
http://www.youtube.com/watch?v=ULmj3z_sqFg
Néhány zenei élmény a mostani utamról, hátha érdekel valakit.
Az első koncert Pupy volt Miramaron, délutáni matiné, 10 CUC (2000 forint). Kicsit enervált volt a társaság, nem dobott fel túlságosan, pedig az egyik legjobb kubai zenekarnak tartom őket. A hangosítás továbbra is kritikán aluli, viszont olcsó hely. Koncert előtt játszották a Los Van Van új számát a még kiadás előtt álló lemezükről, nagyon jó...
Paulo FG hozta a szokásosat. Elég sokáig nem játszott, mert meghalt az anyja, most minden szerdán a Café Cantanteben matinézik 10 CUC-ért. Mivel a helyieknek csak 100 helyi peso (800 forint) volt, tele volt kurvákkal és jineterokkal, alig lehetett mozdulni. Volt is egy hangos szóváltásom, amikor egy csoport mögöttem kivette a hátsó zsebemből az útlevélmásolatom. Szerencsére pénzt nem találtak, és csak a végén történt, úgyhogy nem tette tönkre az egész estét. De vigyázni kell.
Manolito okozta a legnagyobb pozitív meglepetést (Café Cantante, matiné, 10 CUC). Lecserélték az öreg énekest, a helyére egy fiatal srácot tettek, aki az egész társaságot dinamizálta, nagyon pörgött. Azt azért észre lehetett venni, hogy a fekete énekes, aki korábban a showman volt (nem volt nehéz dolga), most elég féltékenyen nézett az új srácra, de összességében használt a váltás. Egy csomó új számot játszottak a márciusban megjelenő új lemezükről, egész jók.
Maikel Blancot azért néztem meg élőben, mert lemezen egész jó számai vannak, és úgy tudom, az itthoni bulikban is kedvenc. Matiné 10 CUC-ért a belvárosi Casa de la Músicában, amely ismét üzemel (bár a legjobb koncertek nem ott vannak). Szóval nagy várakozással mentem oda, mert a koncertek általában még a lemeznél is jobbak szoktak lenni. Ebben az esetben nem. Még a legnagyobb slágerek is erőtlenül jöttek át. Nem tudom miért. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy kinti ismerőseim közül senki nem hallott még Maikel Blancoról, de nem ő az egyetlen, aki külföldön ismertebb. Például egy sofőrrel beszélgettem, aki mondta, hogy szereti a dzsesszesebb zenét, megérdeztem, ismeri-e a Mamboramat, de nem. Mindegy, csak érdekesség.)
A Los Van Van volt az egyetlen, amelyet éjszaka néztünk meg, a Salón Rojoban, perrsze ez volt a legdrágább 25 CUC-ért (5000 forint). Rutinosan már 10 perccel 1 előtt érkeztünk, így nem kellett végigcsinálni a sorállítási mániájukat. Pont akkor kezdtek. Teltház. Sokat játszottak a Chapeando lemezről, de a szokásos korábbi slágereket is lenyomták, elég hosszan. Nem állítom, hogy katartikus élmény lett volna, de megérte. Ami még említésre méltó, hogy a második felére megjött Lázaro Valdés, a Bamboleo vezetője, vett egy üveg Chivas Regalt, és sorra hívta meg az ismerőseit, fürdött a népszerűségben.
Az utolsó koncert épp a Bamboleo volt, Miramar, matiné, 10 CUC. Annyira jók voltak, hogy még a hangosítás hiányosságait is képesek voltak feledtetni. Rengeteg kubai volt. Ott itta mellettem a sörét Giraldo Piloto, a Klimax vezetője is.
Aztán még egy érdekesség: azt beszélik kint, hogy Eddy-K, aki januárban nálunk is fellépett, kint maradt Európában. Mondjuk ennél jóval nagyobb port vert fel, hogy Susana Pérez, az egyik leghíresebb kubai színésznő szintén lelépett Miamiba (http://www.youtube.com/watch?v=hCLwBjb0tIk). Nagyon sokan elmennek, akik tudnak. Nem számít senki gyors változásra.
CUC: igen, konvertibilis peso. Kubában kétféle fizetőeszköz van, a normál peso, vagy moneda nacional, amiben a kubaiak kapják a fizetésüket, és a konvertibilis peso, a CUC. Kicsit fura árrendszer van, de a lényeg az, hogy minden jobb dolgot CUC-ért árulnak, turisták javarészt azt használják. 1 CUC = kb 200 forint = 24 moneda nacional.
Pupy: persze, Cesar Pedroso.
Miramar: Havannában két Casa de la Música van, az egyik Centro Habanában a Galiano és a Neptuno sarkán, a másik kicsit kijjebb, Miramarban, ami az ottani előkelő(bb) zöldövezet, nyugisabb, rendezettebb városrész, sok követség van ott, pl a magyar nagyköveti rezidencia is (a követség beljebb, Vedadoban).
Salón Rojo: írtam a múltkor, hogy ez a már nem működő Hotel Capri szórakozóhelye, szintén Vedadoban, nem messze a Hotel Nacionaltól és a Habana Librétől.
Matiné: így hívják a délutáni, kora esti előadásokat. Ilyenkor kapunyitás 5-kor van, a koncert 7 körül kezdődik, addig gépzene, főleg reggaeton. 9-10 körül kor el kell hagyni a helyet, mert utána általában jön az éjszakai előadás éjfél-1 órától, más zenekarral. Én jobban szeretem a matinét, mert olcsóbb a belépő és a fogyasztás, és több a kubai.
Chivas Regal: az egyik legjobbnak tartott blended whisky (bár én a single malt híve vagyok - na tessék, már megint újabb idegen szavak, de mindent azért nem magyarázhatok el :) )
Itt a Los Van Van új száma, amiről írtam: www.muchoswing.com/downloads/V$20080212_LosVanVan_MeMantengo.wmv
Az EU-ból kitiltott légitársaságok feketelistáját immár hetedszer egészítette ki a Bizottság, a két évvel ezelőtti első lista közzététele óta.
Gyors cselekvésre ösztönözte a listára kerülés a kubai Cubana de Aviacion, s a Seychelles-szigeteki Islands Development Company vezetőit, melyek megtették a szükséges intézkedéseket és lekerültek a feketelistáról, bár működésüket továbbra is monitorozzák.
Ha valakit érdekel, a napokban megint elkezdett akciózni a www.jetairfly.com. Ami azt jelenti, hogy pl a május 20-27. repjegy kihozható összesen 140 ezerből Wizzair és Jetairfly kombinációval a Bp-Brüsszel-Varadero-Brüsszel-Bp. Ilyenkor megremeg az ember keze...:)
Á, a tiéd megremegett, fogadjunk. :) Ha én egyszer megint megyek, inkább egy hónapra...
Május 6-27. kb 150-155 ezer. Ja, és ebben már benne van a vízum (turistakártya) és vissza a kilépési illeték is, ami egyébként összesen kb 10 ezer lenne. Ennél jobbat tényleg nem tudok...;)
Bár mire ezt leírtam, a jetairfly már "full flight"-ot jelez. Talán majd holnap megint engedi, előfordul...
Ma egészen különleges dolgok történtek a Jetairfly honlapján http://www.jetairfly.com/en/index.php?pageid=5&lng=3 : nemcsak a következő hetekre, de egészen októberig kínál promóciós árakat Varaderora, mégpedig a szokásosnál is kedvezőbbeket. Én rögtön vettem is szeptember végére, 118 ezerbe került mindennel együtt. Akit érdekel, az siessen, mert nem biztos, hogy sokáig tart ez az akció.
Na most jól járt, aki még várt egy kicsit. Ilyen még nem volt a Jetairflyon. Tovább estek az árak. Most ki lehet hozni Varaderót 100 ezer alatt szeptember, október környékén. Ha valaki valaha olcsón akart menni Kubába, most vegye meg.
Hüm... Nem tudsz kint IT állást?
Hüm... Nem tudsz kint IT állást?
Külföldieknek gyakorlatilag lehetetlen kint dolgozni. Esetleg telepítet idegenvezetőként, követségen, meg van egy-két vegyesvállalat, de nagyon nehéz.
Itt is egy beszámoló:
http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/2419
sushimókus
08-07-09, 03:38
Köszi Bálint,
én lassan megőrülök, hogy kijussak. A többi topikon is csak ennek a jeleit láthatjátok:p
Néhány friss koncertélmény Havannából:
Pupy: Az új lemezüket nyomják, nagyon jó, kétszer is megnéztük. Viszont Pepito helyett (aki lelépett Miamiba), két új énekes van: egy szőkített hajú alacsony csaj, és nagyon fiatal fekete srác (hallgatag fórumtársunk kedvéért - mulato). Jók, de azért nem ugyanaz.
Paulo FG: Ugyancsak kétszer mentünk el, bár én fájlalom, hogy nagyon elmozdult a reggaeton (timbaton?) irányába. Három új számot is játszott a következő lemezéről, de mind ez a vonal. Kár, de tény, hogy erre van kereslet Kubában.
Los Van Van: Zseniális koncert volt, szinte csak az új lemezük számait játszották. A legtöbbet most hallottam először.
Bamboleo: Jó volt, kubaiak nagyon őrjöngtek rá.
Manolito: Magas színvonalú, a szokásos.
Revé: Mérsékelt kubai érdeklődés mellett, pedig az egyik legjobb volt szerintem.
Maikel Blanco: Ismét adtam nekik egy esélyt, azt hiszem, utoljára. Szar hangosítás, gyenge ének, rossz összhang. Egyedül az a számuk volt jó, ahol vendégzenészeket, -énekeseket hívtak fel. És még a légkondi sem ment, úgyhogy dőlt mindenkiről a víz, mint a szaunában.
Amúgy meg hazahoztam 12 órányi videoklipet, meg vagy 40 GB zenét. Ezzel, azt hiszem, elleszek egy darabig...
Végül egy szám, ami most kint a legnagyobb sláger. Természetesen Gente De Zona.
http://www.imeem.com/groups/riJq8UMV/music/u1Xx-KYF/gente_de_zona_03animal_gente_de_zonamp3/
Akit érdekel, Budapest-Varadero út megint kihozható oda-vissza mindennel együtt 130 ezer forintból. Szeptember 20-i indulás Wizzairrel (http://www.wizzair.hu)Brüsszelbe, ott átmenni Charleroiról busszal (http://www.charleroi-airport.com/en/passengers/acces-and-parking/shuttles-brussels/index.html) és vonattal (http://www.brussels-bru.airports-guides.com/bru_airport_transport.html) a nemzetközi reptérre, ott aludni, majd másnap reggel 8-kor indulás Jetairfly (http://www.jetairfly.com/ticket/brussels/varadero/bru-vra/21-9-2010/5-10-2010/en/)-jal Varaderora. Vissza Varaderoról október 5-én Jetairfly, ami 6-án reggel érkezik Brüsszelbe, átmenni Charleroira, majd este Budapestre Wizzairrel. Fárasztó, de olcsó. Varadero repteréről taxi Havannába 80 CUC (kb 17 ezer forint), ha négy felé megy már nem olyan drága. Én szóltam...
sushimókus
10-03-05, 03:47
Király vagy!
Ki jön velem?
Majd szervezünk egy utat a legaktívabb fórumozóknak...
Jó benne vagyok, de szponzort is szerezz... :D Valami gazdag mecénás nem jönne rosszul, aki támogatja a táncom fejlesztését... :P Elvégre közérdek, nem?... hehe
sushimókus
10-03-05, 16:23
Majd szervezünk egy utat a legaktívabb fórumozóknak...
Ne már, én nem vagyok túl aktív. Vagy az ex-aktivitást is díjazzuk? Nem tudtam aktivitást erőltetni magamra. Ti is eltűntetek. Kivel diskurálgattam volna itt, a hirdetésekkel?
Én megszervezem, ha Callado elvállalja a szponzorációt...
De a múltbeli aktivitással sajnos nem tudok mit kezdeni... Lusta mókusok inkább a Balatonon próbálkozzanak... :D
sushimókus
10-03-08, 19:11
Neem, neeem, szorgalmas leszek! Ha Te itt osztod az észt, a zenét, és az utazási tippeket, akkor aktivitásommal felül fogok múlni még egy aranyhörcsögöt is!! Callado, előre is köszi a temérdek pénzt, amit majd belénk (illetve az utaztatásunkba) pumpálsz. Ígérjük megháláljuk! És elég, ha az utat szponzorálod, meg a rumot! A többiről gondoskodunk magunknak. Szedünk banánt és egyébként is keveset fogyasztunk 100-on.
Callado, előre is köszi a temérdek pénzt, amit majd belénk (illetve az utaztatásunkba) pumpálsz. Ígérjük megháláljuk!
?Mi'jo que bolá?
Ya me siento casi como si fuera en La Habana
aquí están el chulo y la jinetera
y me toman por un temba de la Yuma
que deja que se saque su fula
El wanikiki es lo que quiere
la ardilla de nieve
y a cambio me ofrece
La gratitud perenne
Esa es una oferta poco interesante
Yo prefiero la timba dura con mi chocolate:
http://www.youtube.com/watch?v=_AMwA2MNrOc
sushimókus
10-03-12, 04:32
Ajajjaj, Papi!
Tienes problemas con mi oferta... Es tu maletín, mi mango!
(que bola, q. ardillita no habla cubano)
sushimókus
10-03-14, 15:56
Skacok! Ez a fórum egy remek dolog! Barátkozzatok itt!
Tudjakinek ;) :
Köszönöm a tegnap estét! Bazi jó volt, még, ha nem is táncoltunk egy lépést sem :)
Asszem belefér ebbe a topicba... Szóval tegnap éjjel Bécsben jártunk egy jókora magyar osztaggal, és birtokunkba vettük az első sort... Hatalmasat buliztunk, agyameldobom-fullkatarzis koncert volt. A színpadra is felhívtak 4-ünket, teljesen széttomboltam magam, mindenem fáj, de annyi energiát kaptam, hogy még mindig pörgök:))) Sonero, most már baromira irigyellek, hogy ennyiszer eljutsz kubai koncertekre, mostantól sajnos nincs mese, nekem is menni kell amikor csak tudok, mert függő lettem...
Sonero, most már baromira irigyellek, hogy ennyiszer eljutsz kubai koncertekre, mostantól sajnos nincs mese, nekem is menni kell amikor csak tudok, mert függő lettem...
Akartam is kérdezni, hogy milyen volt, de megelőztél... Ezek szerint jól sikerült... Szuper! Nekem most kivételesen még ennél is jobb programom volt, de többet nem mondhatok...
Egyébként ha valakinek a brüsszeli repteres megoldás macerásnak tűnik, most az Air France is akciózik (http://www.airfrance.hu/HU/hu/local/resainfovol/meilleuresoffres/promo_ezernyi_ajanlat_afrika_delamerika.htm)Havann ába 199 ezerért. Márciusban kell megvenni, és június végéig kell visszajönni vele. És az Air France tényleg kényelmes, jó csatlakozással. Hajrá!
sushimókus
10-03-14, 22:30
Sziasztok!
Ezek szerint mindenkinek jól sikerült a tegnap este! :D
Sajnos Nic nem tudok segíteni, nekem is van már jegyem LVV-ra, jövő hétre, csak nem Hamburgban lesz.
Van Vannál is jobb program, nagyon titokzatos vagy, Sonero... csak nem különböző pártok választási kampányait nézegetted?:p
Van Vannál is jobb program, nagyon titokzatos vagy, Sonero... csak nem különböző pártok választási kampányait nézegetted?:p
Egyszer majd elmesélem...;)
sushimókus
10-03-15, 16:41
Jajj, már izzad a tenyerem...
Csak egy szösszenet:
A Los Van Van felvezetőzenéje, amire a táncoslány a tömeget "melegítette" mi volt? :)))) Calle Real... :D:D:D
Csak egy szösszenet:
A Los Van Van felvezetőzenéje, amire a táncoslány a tömeget "melegítette" mi volt? :)))) Calle Real... :D:D:D
Akkor teljes volt az élvezet... De a CR-t nem a LVV emberei tették be, hanem a helyi DJ, ugye?
Azért gondolom meg volt beszélve ki mehet előttük, ki nem :D Sőt, amire guaguancó showt nyomott a táncos srác a másik nagy kedvencem volt: Timbalive - Ave Maria
Azért gondolom meg volt beszélve ki mehet előttük, ki nem :D Sőt, amire guaguancó showt nyomott a táncos srác a másik nagy kedvencem volt: Timbalive - Ave Maria
Kissé egyhangúnak tűnik nekem ez a szám (http://www.facebook.com/video/video.php?v=1029491101043), Nic...:o
Nem egyezik az ízlésünk.. :D Én megőrülök erre a számra!! Olyan, mintha a timbát összegyúrták volna a NY guaguancóval, teljesen extázis... Ithon 1-2 buliban már játsszák, na ha olyankor sikoltozva ugráló lányt láttok az én vagyok :D (Amúgy valóban ez a verzió elég gagyesz, hát ezek nem tudnak úgy zenélni élőben, mint a LVV... hamis, disszonáns, és hosszúnak tűnik, nekem a lemez verzió van meg, és azt tolják bulikban is.) Amúgy kiváncsi vagyok ki mit táncolna rá, én ugyanis 2 félét: vagy solo, és akkor ami a csövön kifér rumba, afro, lábtechnika, vagy pedig on2. Kubait is néha, de az nem jön rá...
sushimókus
10-03-17, 01:31
Kissé egyhangúnak tűnik nekem ez a szám (http://www.facebook.com/video/video.php?v=1029491101043), Nic...:o
Nem bírom az ilyen fellépőruhákat. Nem lehet koncentrálni a lányok táncára, ha mindig csak a fenekük villog :D
sushimókus
10-03-17, 01:34
Akkor teljes volt az élvezet... De a CR-t nem a LVV emberei tették be, hanem a helyi DJ, ugye?
Sonero, imádlak, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül!
Air France akció (http://www.airfrance.hu/HU/hu/local/resainfovol/meilleuresoffres/promo_flashfares.htm) van Havannába 173 ezerért. Hétfőig kell megvenni. ;)
sushimókus
10-06-21, 06:39
Köszi, édes vagy!
vBulletin v3.5.5, Copyright ©2000-2012, Jelsoft Enterprises Ltd.