Teljes verzió megtekintése : Hogy kezdted?
Akkor feldobok egy témát, csak hogy beinduljon egy kicsit a csevej :)
Titeket mi motivált arra, hogy elkezdjetek Salsázni?
Szóval a kezdetekre lennék kíváncsi :)
Biztos mindenkinek van valami jó kis sztorija :)
Sziasztok!
Barátaim közül néhányan salsáznak, ezért úgy gondoltam én is elkezdem, hátha végre valamennyire tudok majd táncolni.......:)
Nem bíztam semmit sem a véletlenre ezért 2 ember kísért az első bemutató órára , egy olyan barátom aki már több mint 3 éve salsázik, illetve egy profi Hip-hop táncos barátnőm. Tehát mikor beálltunk szép sorba táncolni mellettem 2 profi táncos állt, de így is előfordult, hogy Kati (tánctanár) besegített .:)
Nos, a helyzet azóta sem változott szóval már nagyon várom a tábort , mert állítólag ott majd tánctudásom rohamos fejlődésnek fog indulni...
Tyuky
Tyuki, melyik táborba mész?
Na akkor én is elmesélem, hogy az úgy volt, hogy!!!!
Voltam egy Szimplired koncerten még decemberben és hatalmasórjássi karneváli hangulat volt a végén! És ugye ez a Simplified Tour volt, az összes számot áthangszerelték latin hangzásúra és rájöttem, hogy milyen jó ez a latin zene és mennyire nem tudok táncolni az ilyen latin zenékre...
Szerencsére volt egy ismerősöm (aki az órjássi), aki ajánlotta a Calientét és akkor például lementem és akkor a többiek már ott voltak, és én odamentem és egy csomó mindenki már ott állt, és akkor én is odamentem és......
naszóval így volt!
:D
Hello Roland,
Diabolicás táborba megyek, remélem addigra jó idő lesz. Tegnap voltam a buliban, hogy csiszoljam nem létező tánctudásom, hááát azt hiszem a táncpartner kereső forumba is irok egy-két sort :)
Tyuky
El Tiburon
06-08-03, 01:30
anno pár éve kerestem a neten salsa sulit....
Munkácsy Hajna nevét dobta ki folyton első helyen a kereső, így 3 nap töprengés után felhívtam:
"Izé.... heló. Magas vagyok, és nincs partnerem, de mennék megnézni, hogy mi ez...."
Elmentem, beálltam, és nem ment. Eleinte nagyon nem. Megerőszakoltam magam, és tessék: nem is oly rég felléptem a Moulin Rougeban, meg másutt :)
A kubai autentikus stílust itthon hamar kiveséztem, irány külföld. Németország, Ausztria, ahol a puerto ricoi stílust ismertem meg, amit azóta is szeretek, kedvelek, táncolok, minden este, máshol....
Tanítom azt, akit érdemesnek tartok rá. Ennyi.
sziasztok
2 eve kezdodott az egesz, Spanyolorszagban. Kint tanultam es egyik nap a lakotarsam rangatott el egy tanctanfolyamra amit egy kolumbiai(azota nagyon jo baratom es ezideaig legjobb tanarom es mellesleg a 97-es salsa europa bajnok felesegevel egyutt) vezetett. Eloszor az egeszhez semmi kedvem nem volt de a tanar nagyon megszeretett es ravett hogy jarjak maganorakra, de csak nevettem, hogy "meghogy en?" aztan jartam hozza es megszerettem a salsat. Kovetkezo evben is visszamentem hozza es akkor mar tobb tudassal felvertezve jartam hozza maganorakra. Nagyon sokmindent tanultam tole es azota is imadok lejarni tancolni, ugyan itthon nem jartam tanciskolaba salsazni. Hat ennyi volt tomoren a kezdet tortenete:)
Na akkor én is elmondom, azaz leírom.
Az úgy volt, hogy felhívott egy óriási jó fej ismerősöm, hogy szeretne táncolni tanulni, és nem mennék-e el vele, az ő partnereként. Gondoltam: "Hááá, jó hogy!" Mivel akkor én már gondolkodtam ezen egy ideje,csak nem határoztam még el magam. Stb., stb.
Az a lényeg, hogy egyáltalán nem bántam meg, mert bár nem vagyok profi, sőt, nagyon szeretem ezt a táncot, ezt a zenei világot, és nagyon jó a Salsa Caliente táncsuli! Alig várom az első órát!:rolleyes:
Sziasztok :)
Én 5 éve kezdtem salsát tanulni Munkácsy Hajnánál és "akkoriban még nem annyira Überflegma" Attilánál :) . Két évig jártam a Salsa Latina tánciskolába és bulikba, aztán 3 év szünet. Azt hiszem, most újrakezdőnek számítok... :rolleyes:
Na én úgy kezdtem el,hogy 5,6,7,és.... :D
Viccet félretéve egy akkori barátnőm vitt el először a trocadero nevű helyre,ahol sokáig nem is érdekelt,hogy mi ez,mert a bárpultnál tovább nem mentem.De komolyan!Aztán,egyszer nem voltam ivós hangulatban(biztos beteg voltam),gondoltam, megnézem,mit ugrálnak itt össze-vissza.Azt gondoltam,ez ugyanaz,mint a mambo,csak egyre(on1) lépik.Felkértem egy kubai lányt,aki elég jól táncolt,és a második lépés után finoman közölte velem,hogy tök jó,amit csinálok,csak ez nem az a tánc.Utána egy darabig nem foglalkoztam az egésszel,aztán visszamentem(ez már egy másik szórakozóhely),és elkezdtem lesni,hogy is kéne ezt.Akkoriban rengeteg kubai volt itt,akik tényleg tudtak táncolni,(javarészük kézilabdás volt:Raul,Junior,Amauri,az öreg edző José,meg egy csomóan,fiúk,lányok vegyesen)Pl:én tőlük tanultam ruedázni,ami teljesen más,mint amit mi itt tanítunk,táncolunk,mert ők nem a miami szabvány szerint táncolnak,meg is lepődtem,amikor először beálltam egy nemkubai rueda-ba.Erre kb.másfél hónapra már hívtak fellépni,rá olyan fél évre meg már oktattam is. Aztán persze elkapott a láz,és beleástam magam.Így jutottam el a sonhoz,guaguancohoz,amiket ma már sokkal jobban szeretk,mint a salsát.
The End
Najó Ati, de várjál, azt írod, hogy elkezdtél 1re mambozni, de honnan tudtál mambozni 1általán? Biztos volt előtte is valami...
Én a fősuli alatt kezdtem latin és standard társastáncokkal foglakozni. Nagyon tetszett mind a 10 tánc, de egyre jobban zavart, hogy figurasorokat tanulunk, nem lehet szabadon táncolni, nem élsz együtt a zenével.
A "Mindenem a tánc" c. filmben láttam elöször Salsát. Nagyon megtetszett a zene, és főleg a tánc játékossága, szabadsága.
Mikor Pestre kerültem, akkor keztem észrevenni, hogy itt vannak salsa klubbok (bár nem sejtettem hogy ennyi). Kinéztem a hozzám legközelebbi tánciskolát, ahol intenzív, 2 hétvégés oktatás indult, és beiratkoztam akkori barátnőmmel.
Szakításunk utáni fájdalmamat salsába folytottam Ati, az überflegma legnagyobb sajnálata, mivelhogy azóta nem bír levakarni... :D
Najó Ati, de várjál, azt írod, hogy elkezdtél 1re mambozni, de honnan tudtál mambozni 1általán? Biztos volt előtte is valami...
Szerintem előtte 28 Mojito volt :p
Szerintem előtte 28 Mojito volt :p
Áááá szerintem olyan csak egyszer van az életben :D
Na és Te 28 Mojitod előtt mi volt? Bár nekem már mesélted, de hátha én is megtudok vmi újat :)
Hát még csak most kezdődik igazán.
De:
az úgy kezdődött, hogy egy táncos-zenés egyáltalán nem salsás helyen megláttam két fiatalembert táncolni, akik annyira kilógtak a sorból, hogy abbahagytam a táncot és elkezdtem őket nézni.
12 évig táncoltam német nemzetiségi néptáncot, meglátom, ha valaki tud.
Szóval néztem ezt a két hatalmasórássssyyt, majd összebarátkoztunk.
Azóta megengedik, hogy elkisérjem őket, hogy szőnyeg széléről csodálhassam tánctudásukat:-).
Szeptembertől tanfolyam. Addig meg ellesek néha valamit..
El Tiburon
06-08-11, 16:51
Najó Ati, de várjál, azt írod, hogy elkezdtél 1re mambozni, de honnan tudtál mambozni 1általán? Biztos volt előtte is valami...
Csak a salsa kezdet volt a kérdés, vagy én értelmeztem rosszul?
12 évig táncoltam német nemzetiségi néptáncot, meglátom, ha valaki tud.
Óóóó hát ez igazán kedves, de akkor én még nagggyon kezdő voltam :)
És most is csak max. KH (KezdőHaladó) :D
Ja ige, 1ébként tényleg a salsás kezdet volt a kérdés, de ki lehet azért bővíteni :)
Beckhambaby
06-08-23, 10:27
A kezdetek?
Hát igen, még anno Trocadero... Jó régen volt, ez még az előző évezred eseménye. Barátnőmmel mentünk le, közöm nem volt úgy nagy általánosságban sem a társasátncokhoz - leszámítva persze a kötelező jellegű évfolyamkeringőt a szalagavatómon. Illetve már volt némi közöm a merengue-hez, mert az volt az osztálytáncunk a szalagavatón, és ennek már idestova 10 éve lesz decembereben. Azt Seres Zoli tanította be nekünk és az emlékeim homályában mintha egyszer egy óra utána salsáztam volna vele, de sokra már nem emlékszem.
Szóval Trocadero... Sok-sok kubai pasi, akiket élvezet volt nézni tánc közben. Aztán egyszer egy Fransisco nevű "bácsi" felkért. Hiába mondtam, hogy nem tudok salsázni,nem érdekelte és szépen tanítgatott az alapokra.
Aztán megfertőzött. És erre a fertőzésre még nem találtak ki gyógyszert, bár nem is nagyon kell keresni, mert szükségtelen.
Aztán Art Café és társai, vittem a barátaimat is, hogy érezzék át ennek a csodáját!:) Szerencsére átérezték, megfertőztem őket is!
Időközben jöttek a tánciskolák is szerencsére!:) Diabolicába jártam majd' 2 évig, aztán kényszerszünet volt, és mostanság ismét belevetettem magam a salsa éjszakai életbe. És csiszolom, javítom a meglévő "tudásomat":)
Nekem ennyi.:)
Zsuzsa
Sziasztok!
Az interneten hallgattam a salsaadót, miközben arra gondoltam hogy meg kellene tanulni ezt a táncot. Szerettem ez előtt is a latin zenéket, és most hogy rá találtam a salsára még jobban kedvelem.
A történet ott kezdődik, hogy idén nyáron úgy döntöttem,hogy elmegyek nyaralni valahová. Volt is tervem ugyanis van üdülési csekkem és úgy gondoltam elmegyek Sopronba egy wellness hétvégére. DE!!! A salsa zenét hallgatva döntésem a táncra esett. Megkerestem néhány salsaoldalt és rátaláltam egy olyan iskola honlapjára, ahol még nem járt le a jelentkezési idő a nyári táborba. Így találtam rá a Salsa la Cubana-ra.
7 órás út után megérkeztem Zánkára. Idegenek közé kerültem, de pár nap alatt megismerkedtünk - ebben segítségemre volt a mindennapi esti buli is. Azután következett a verseny napja a hét közepén. Találtam magamnak ott egy párt és felkészültünk a kezdő szintű versenyre - ugyanis tök semmi tudással kerültem oda. Na jó előtte táncoltam discokban, de csak a mai zenékre. Szóval a versenyt megnyertük, valamint elindultam esto libreben is - ott második helyezést értem el. Szeretném folytatni, ha lehetőségem lesz rá ugyanis kicsit zűrös a felutazás. Így alakult az én kis történetem a salsa-val.
Üdv
noxjk
Az egész talán gimiben kezdődött, ahol a spanyol mellett megtanultam az akkori venezuelai barátnőmtől és a bátyjától merengue-zni. Aztán azt jól el is felejtettem, de bújkált bennem, hogy kéne-kéne. Egyszercsak valahol egy oldalon rábukkantam egy salsa fórumra, ahol rákérdeztem, hogy itthon ezt hol lehet, amire írt is egy lány, hogy itt és itt és amúgy van-e partnerem. És akkor elkezdtem, egyelőre a Carmen-ben, de idén ősztöl azt hiszem máshova is fogok vegyesforgóban járni :)
Amúgy 2 éve kezdtem, de közben majdnem 1-et kihagytam...ennek ellenére kezd menni és abba nem hagynám ;)
Sziasztok! Újoncként üdv mindenkinek!
Soraitok közt olvasva, rá kellett jönnöm, örök újrakezdő vagyok. Mindig is táncoltam, de a salsa először a Trocaderoban kapott el. 95-ben még nagyon működött a hely, ahogy Beckhambaby írta, csupa eredeti arc, félelmetes partyk...
Aztán elkalandoztam a hastánc felé, amit a mai napig is művelek, de nyár elején rá kellett jönnöm, hogy a salsa mégis: A salsa.
Mivel sohasem tanultam eddig ezt a táncot, most körülnéztem ismét az iskolák között, mivel itt is, ott is vannak ismerőseim, nehéz eldönteni, hová is húz jobban a szívem.
Talán a szabadtéri bulikkal kéne kezdenem bemelegítésképp, amíg az idő engedi.. mivel társaságom nem nagyon van hozzá, kicsit nehéz nekiindulni.... na és persze nehezíti a helyzetet, hogy sokkal többen vagyunk mi lányok. Nem tudtok véletlenül olyan topicról, ahol táncpartnert lehet keresni?
cruzita, ajánlom figyelmedbe a Táncpartner kereső (http://www.salsaforum.hu/salsa/forumdisplay.php?f=29) fórumunkat, ott bátran nyiss egy új témát :) Egyébként pedig én is fix partnerrel kezdtem, de szerintem ez tényleg nem szükséges. "Fiúk 1el tovább!" van úgyis mindig...legalábbis a Calientében :)
Egyébként pedig üdv minden "újoncnak", örülök, hogy egyre több aktív tag van, csak így tovább :)
Nekem semmi különös nem volt, évfolyamtársam szeretett volna salsázni, és én adtam be először a derekam, hogy megyek vele. Aztán én ott maradtam tovább is. Valamint még mindig ott vagyok. :) Bár már kezdek fázni...:eek:
Mi querido szkoma, csak pozitívat merhetsz mondani a salsás múltadról, pláne a fantasztikus táncpartnereidről..:p
Van. Táncra igényem, ezért elkezdtem évekkel ezelött. Standard, latin, boogie, swing, balboa. Aztán egyik tánciskolában téli szünet volt, s elfoglaltság után néztem. Szönyi Levi pedig pont akkor tartott intenzív kezdö tanfolyamot NY-i Salsából. Szerettem, bulin használtam, de tánctanításon tovább nem vettem részt, visszatértem a többihez. Egy év múlva pedig a nyári szünetben találtam rá megint egy intenzív kezdö tanfolyamra, ezúttal kubaira, mert a bulikon már érezhetö volt, hogy az lesz számomra az igazi. Az is lett, mint a múlt év igazolja. De nagyon szívesen táncolok Ny-i és LA-i stílust táncoló fiúkkal (azt állítják, hogy bár érezni a kubait a technikámon, élvezhetö velem a tánc.) Azért salsában a kubai páros és rueda viszi a pálmát, de a többi tánccal nem versenyeztetem a salsát, mert mindegyik más-más hangulatot, mozgást, tartást, hozzáállást kér és enged kifejezni. Csak éppen nagyon nehéz mindezt szinten tartani, de megéri.:yo:
Na jó, én is leírom.. egyszer egy téli vizsgaidőszakban bekattantam, h. Spanyolországba akarok menni. 1 hónap múlva elkezdtem spanyolul tanulni, majd fél év múlva beiratkoztam salsára, mert ugye az is hozzátartozik.. de az NY-i volt, és nem jött be, mert a Levi azt mondta, h. merev a felső test, és én sose bírtam mereven tartani, meg az egész végtelenül merev volt nekem.. abbahagytam hamar, aztán 1 v. másfél év múlva a N.Y. táncsuliba kerültem (ahol meg L.A.-t tanultam), ott viszont túl jó lett a banda ahhoz, h. abbahagyjam.:D Ők aztán sokszor, 1re többször elráncigáltak partizni, ahol folyton lecsesztek a pasik, h. túl nagyokat lépek, mert a kubaiban kicsik a lépések..:D hát nehéz volt a kezdet, eléggé.:) de a salsabandával azóta se bírunk elszakadni 1mástól 1 pillantra se, és azóta is Spanyolországba akarok menni.:)
hm...
gimi végén érett bennem a gondolat hogy engedve apám több éves nyüstölésének elkezdek a tánccal 'foglalkozni'. Ezután láttam A filmeket: 'Dörti Denszing 2', 'Salsa', 'Mindenem a tánc' és erősen hajlottam a salsára, nyáriszünetben el is határoztam egy akkori osztársammal hogy szeptembertől salsa, na de hol? meg milyet? internetes keresés után NY vagy LA salsa látszot az alagút végén de aztán a sors egy gólyatábor keretében megismertetett egy kedvesaranyosmosolygós lánnyal (Gertrúd) akivel két vagy sok 'csopi feles/fröcs' között szobakerült a salsa és én is megemlítettem hogy szeretnék elkezdeni tanulni. Erre jött a varázsige: "Csak a kubai! SalsaCaliente! Szeptember 13! Gyere! Nézd meg! Ajánlom! Naggyon jó!" na akkor ott én elkezdtem visszaszámolni... 2005 szeptember 13án lementem és hát azóta is minden kedden és csütörtökön lemegyek. hát hm... nem bántam meg sőt. szóval
köszönöm gerti :-)
Sziasztok!!
A segítségeteket szeretném kérni :)
Egy ismerösöm nagy Salsa rajongó és karácsonyra ezzel kapcsolatban szeretném meglepni valamivel.
Én személy szerint egy DVD-re gondoltam
Lehet ezzek kapcsolatban DVD-ét venni?
Előre is köszi!!
Sziasztok!
Évek óta szerettem volna valamit táncolni de halogattam is, a környezetem se lelkesedett az ötletért, utána meg nem találtam partnert akit elcsalhatnék magammal. Végül "begurultam :-)" és most vagy soha alapon elmentem egyedül az egyik iskolába két hónapja. És nagyon jól tettem, piszkosul élvezem a táncot. Sajnos a csoportunkban nem nagyon alakult ki közösségi élet, így nem járunk együtt bulizni sem, pedig ezért kezd el tanulni az ember ...
A szintemnek megfelelő a tudásom, van ritmusérzékem (nem a saját véleményem, az oktatóé), mégsem nagyon jutok el táncolni met nincs kivel: a baráti körömből sem salsázik senki... már azon gondolkodtam hogy egyedül lemegyek egy salsabuliba na de kinek van kedve ott támasztani a pultot egymagában?
Csak én vagyok ilyen béna?:confused:
Szia!
Egy salzabuli azért egész más mint pl. egy diszkó, így attól szerintem ne félj, hogy egész este a pultot támasztod, mondjuk társasági élet valóban ott sincs. Talán valami téli tánctábor lenne jó most nekem is.
Attól nem félek, hogy nem kérnek fel egyáltalán, - a múltkor a Salsa Palotába lecsábítottam nagy nehezen egy barátnét, és szinte egész este táncoltunk - na de két tánc között egyedül ücsörögni nem jó :-) Viszont nagyon hiányzik a salsa, úgyhogy lehet, lekocogok egyedül is, lesz ami lesz! :-)
nem egészen ezt akartam mondani, amit sikerült kivenned, de most már mindegy :) Szóval a lényeg, hogy én is valami társasági életre vágyom, a buli nem a legjobb ebből a szempontból, de ha nincs más, akkor még mindig jobb, mint otthon ücsörögni....
Ok, mostmár értelek, bocs :-)
Erre tényleg a tánctábor lehet a legjobb megoldás. vagy nektek látom, nemsokára lesz éváró buli. :)
Az évzáró bulinkról én is csak annyit tudok mint te, de lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé amikor bejelentették.
Hogy közösségi élet szempontjából a tietek vagy a mienk lehet e a jobb, azt nem tudom megmondani. Gyere és nézd meg.
Mondjuk nekem az a gondom, hogy a munkám miatt nem is tudok mindig menni, meg a ritumusérzékem sem túl jó - így nehezen tudok haladni egy csoportal, muszáj visszalépnem újabb csoportba. Jobb lenne valami olyan hely, ahol állandóbb társaság van - ha az ember ráér, akkor elmegy és táncol, és nem azon parázik, hogy jaj meg fogom e tudni tanulni még ezt az újabb lépést is.
Régebben jártam görög táncházba, illetve magyar táncházba - azok jellemzően olyanok voltak, hogy mindig tanultunk újat és persze bármikor be lehetett kapcsolódni.
Igen, más az alapproblémánk, nekem a tanulás megoldott, csak bulihoz, kötetlen táncolgatáshoz keresek társaságot. Neked ezek szerint ez a tanulási rendszer sem túl jó, ami most elérhető.
lehet, v. illetve nemtudom.
ah a helyzet, hogy mind a ketten igencsak elkanyarodtunk az eredeti topiktémától.
Hát, én Szlovákiából vagyok, nálunk nem nagyon van salsa lehetőség. Budapest tőlem 50 km-re van, nekiálltam interneten salsa helyeket keresni. Így voltam először a kaméleonban. Utána még a Palacio de la salsába jártam - ott tanultam is valamit:)
Remélem, hogy nagyon jól érezted magad! Gyere máskor is!
Vannak pl intenzív hétvégi kurzusok is: www.klub.mizu.hu, ha máshol nem lenne módod tanulni. Egyébként Esztergomban is van lehetőség tanulni, a www.salsafuerte.hu keretein belül - ha jól tudom...
(Annyira nagyszerű hallani, hogy mekkora energiát képesek páran arra fordítani, hogy salsázhassanak. Ismertem embereket, akik a táncórákra Kecskemétről jártak Budapestre.)
Hát, én Szlovákiából vagyok, nálunk nem nagyon van salsa lehetőség. Budapest tőlem 50 km-re van, nekiálltam interneten salsa helyeket keresni. Így voltam először a kaméleonban. Utána még a Palacio de la salsába jártam - ott tanultam is valamit:)
Szabi: én is ilyen lelkes vagyok.. én pl. a Határ út-tól teszem meg a hatalmas utat, hogy Man's style-on lehessek a calientében :) :) :)
Neked is több mint 50 km-t kell megtenni, hogy betalálj a városközpontba? :) Akkor az elismerésem a Tiéd is! ;)
Szabi: én is ilyen lelkes vagyok.. én pl. a Határ út-tól teszem meg a hatalmas utat, hogy Man's style-on lehessek a calientében :)
50km? Néha még több is.. amikor ellenkező irányba indulok el..
Meg sem állok 'lacházáig..
Koszonom szépen, majd ha új tanfolyam kezd, és tudni fogok róla, ott leszek :-))
Remélem, hogy nagyon jól érezted magad! Gyere máskor is!
Vannak pl intenzív hétvégi kurzusok is: www.klub.mizu.hu, ha máshol nem lenne módod tanulni. Egyébként Esztergomban is van lehetőség tanulni, a www.salsafuerte.hu keretein belül - ha jól tudom...
(Annyira nagyszerű hallani, hogy mekkora energiát képesek páran arra fordítani, hogy salsázhassanak. Ismertem embereket, akik a táncórákra Kecskemétről jártak Budapestre.)
Szia Zsófi!
Szabi jól írta, Esztergomban valóban van salsa oktatás a Bottyán János Műszaki Szakközépben minden csütörtökön.
Középhaladók: 18-19.30
Kezdők: 19.30-21.00
Nem tudom milyen szinten táncolsz, a kezdők még nagyon kezdők. Szerintem gyere el a középhaladó órára (ők szeptember óta táncolnak), és meglátod, hogy oda szeretnél becsatlakozni vagy inkább a kezdőkhöz.
Szeretettel várunk!:)
Koszike, csak még rákell szednem a párom, hogy újra akarjon salsázni. Szerintem kissé megunta:-(
Szia Zsófi!
Szabi jól írta, Esztergomban valóban van salsa oktatás a Bottyán János Műszaki Szakközépben minden csütörtökön.
Középhaladók: 18-19.30
Kezdők: 19.30-21.00
Nem tudom milyen szinten táncolsz, a kezdők még nagyon kezdők. Szerintem gyere el a középhaladó órára (ők szeptember óta táncolnak), és meglátod, hogy oda szeretnél becsatlakozni vagy inkább a kezdőkhöz.
Szeretettel várunk!:)
Ja, és árban nem tudod, hogy megy?????
castrobacsi
07-09-18, 00:11
én kubában kezdtem "salsazni", con los socios azas a haverokkal.
Írtátok hogy Egomban van lehetőség salsára....
Ez még most is aktuális?
Engem érdekelne nagyon:))
előre is köszi:)
edzotaborok.hu
08-01-08, 14:04
EDZŐTÁBOROK.HU, a sportegyesületek oldala
Elindult táborhelyszíneket, szálláslehetőségeket kínáló honlapunk, melynek célja, hogy elősegítsük a sportegyesületek, szakosztályok táborozásainak megvalósítását, partnereink közül, az igényeknek legmegfelelőbb egyedi ajánlatot kínáljunk, helyszíneink legtöbbjén akár egyedi kedvezményekkel is.
Honlapunkon található felmérőlapunk segítségével szeretnénk még jobban az egyesületek, sportkörök szolgálatában állni, valamint hírlevelünkre feliratkozva, amellett, hogy elsőként tájékozódhatnak legújabb lehetőségeinkről, újdonságainkról, játékokról, a regisztrált sportegyesületeknek februárban induló „bemutatkozunk” rovatban való megjelenést is biztosítunk, ahol terveink szerint minden héten bemutatunk egy-egy szakosztályt.
Minket választva az edző-, táborok semmiféle plusz költségbe nem kerülnek !!! Szolgáltatásainkat, táborhelyszíneinket megtalálja a www.edzotaborok.hu oldalon.
Írtátok hogy Egomban van lehetőség salsára....
Ez még most is aktuális?
Engem érdekelne nagyon:))
előre is köszi:)
Szia Trebor!
Igen aktuális.
Jelenleg középhaladó csoportok vannak, de új kezdő csoport is indul február elején.
Infok: www.salsafuerte.hu
Ez nálam is hasonlóan volt... csak egy kicsit később még az Art Café-ban!
Én is egy pár ismerősömmel mentem le bulizni, 5 órai tea helyett - mellett...
'Végülis ez is latin, nem?' Gondoltam én....
Persze nem voltunk szégyenlősek, mi is valami mambo-szerűt táncoltunk on1. :)
Aztán később - jópár szám után - odajött és felkért egy meghatározhatatlan korú, kedves (akárhogy is, de mégiscsak) "bácsi"... ha, jól emlékszem, Francisco...
Régen láttam már, kb. fél éve, régi salsások talán ismerik... :)
Na, ő mondta, hogy mostmár igazán abbahagyhatnánk a bohóckodást, és megmutatta az alaplépést...
Innen pedig már nem volt visszaút, minden létező salsa buliban ott voltam, és tanultam-tanultam-tanultam... (Persze, a tanfolyam szóba sem jött... ez úgyis csak hobbi... :) )
Innen még elég hosszú az út a mostani állapothoz, de a lényeg, hogy végül ez a 'hobbi' lett életem főszereplője....
SALSA-TANÁR KÉPZŐ PROGRAM!-MUNKALEHETŐSÉGGEL!
Váltsd valóra álmaidat!
• Régóta dédelgetett álmod, hogy tovább ad tudásod és taníts másokat?
• Életed a salsa és szeretnél kiteljesedni benne?
• Szeretnél egy dinamikusan fejlődő tánciskola tagja lenni?
• Szeretnél egy vidám közösség része lenni?
• Szereted a kihívásokat és mersz nagyokat álmodni?
• Képes vagy megküzdeni és áldozatokat hozni a sikerért?
• Akarsz egy városokon, országokon átívelő projektben részt venni?
Igen? Akkor ott a helyed a SalsAmor csapatában!!!
Új fejezet nyílik: Tánciskolánk megnyitja kapuit táncolni és tanítani vágyó tehetséges, ambiciózus fiatalok előtt.
Várjuk azon táncosok jelentkezését, akik szeretnének velünk táncolni, nálunk tanítani, és megfelelnek az alábbi minimális elvárásoknak:
- betöltött 18 év
- minimum 2 év salsa tánctudás
- oktatáshoz kiváló kommunikációs készség
- csapatszellem
- magyarországi vagy akár határon túli lakhely
- magyar nyelv ismerete
- vidéki jelentkezők esetén az utazás vállalása a képzés alatt
Amit mi nyújtani tudunk:
- professzionális autentikus képzés kubai és dél-amerikai tanárok közreműködésével
- karrier lehetőség
- egy remek csapat és közösség
- a hobbid lehet az életed
- fellépések
- táborok, workshop-ok
- és még sorolhatnánk…
Küldd el színes fényképes szakmai önéletrajzod egy motivációs levél kíséretében, melyben leírod, hogy miért szeretnél nálunk tanár lenni. Amennyiben rendelkezel videóval a táncodról, azt is szívesen megnézzük.
A pályázatokat a karrier@salsamor.hu címre 2008. március 14-ig!
Küldd tovább mindenkinek, akit érdekelhet egy nagy lehetőség!
SalsAmor…ez több, mint tánc
Napfény jéggel és citrommal…
Éld át Te is!
www.salsamor.hu (http://www.salsamor.hu)
Tel: 30/267-4872 vagy 30/555-6499
Kedves SalsAmor!
Szeretném megkérdezni, milyen végzettségetek van, hogy tanárképző programot hirdettek?
sushimókus
08-04-07, 21:36
Jó kérdés, engem is érdekel!
Egy másik (általuk indított topicban) is feltettem a kérdést, előbb-utóbb csak válaszol valaki. :)
Kedves SalsAmor!
Szeretném megkérdezni, milyen végzettségetek van, hogy tanárképző programot hirdettek?
Kedves M-Studió!
Tanárképzési programunkkal kapcsolatos kérdéseidet szívesen vesszük elérhetőségeinken, de megérted gondolom, ha ezt nem egy fórum keretei között fogom kifejteni.
Sok sikert az iskolátokhoz!
üdv,
Balogh Ádám
sushimókus
08-04-09, 08:15
Én egyáltalán nem értem meg! Egy fórum a legtökéletesebb dolog eme nemes cél népszerűsítéséhez! Ki tudja, talán még én is meggondolom, amit az oktatásról írtam. Gyerünk Salsamor, ne szerénykedj!!!
Kedves M-Studió!
Tanárképzési programunkkal kapcsolatos kérdéseidet szívesen vesszük elérhetőségeinken, de megérted gondolom, ha ezt nem egy fórum keretei között fogom kifejteni.
Sok sikert az iskolátokhoz!
üdv,
Balogh Ádám
Ha valaki tanárképzésre adja a fejét, egészen biztosan megalapozott döntés után teszi ezt, és (számomra legalábbis) egyértelmű, hogy meg van a megfelelő képzettsége is ehhez. Ez pedig nem értem, hogy miért titok?
Mint ahogy azt sem értem, miért nem fejted ki a fórumon, ha már itt hirdetitek?
Üdv,
Ma Magyarországon egyetlen helyen adnak táncpedógusi diplomát, ez pedig a Magyar Táncművészeti Fősikola.
Milyen lenne, ha pl. a gimikben olyan tanárok oktatnának, akiknek nincs diplomája, tehát szakirányú végzettsége?! Persze mindez az elmélet...
sushimókus
08-04-09, 22:46
Sajnos nem gondolom, hogy a szakirányú végzettséggel rendelkezők feltétlenül jó tanárok lennének, akár a gimikben, akár a tánciskolákban.Tény, hogy a képzés jó. Sajnos ebben is, mint az élet bármely területén, a tudásban hiszek és nem a papírban.
S bár kissé komolytalannak érzem Salsamor-ék tanárképző programját, kevésbé tartom veszélyesnek, mint a kezdők képzését. Persze lehet, hogy naív vagyok, de azt gondolom, hogy a tanárképző programra csak olyanok merészkednek, akiknek már van némi fogalma arról, hogy mi is ez a salsa, őket pedig nehéz lesz megtéveszteni vagy meggyőzni valami másról!
A kezdők még nem tudják mit tanulnak. Azt fogadják el, amit kapnak, és csak a szerencsén múlhat, hogy ne valami oltári nagy baromság legyen a Bibliájuk, amire éveket elvesztegetnek.
Ma Magyarországon egyetlen helyen adnak táncpedógusi diplomát, ez pedig a Magyar Táncművészeti Fősikola.
Milyen lenne, ha pl. a gimikben olyan tanárok oktatnának, akiknek nincs diplomája, tehát szakirányú végzettsége?! Persze mindez az elmélet...Azért nem ugyanaz gimiben tanítani matekot, vagy egy tánciskolában salsát!
Én pl. nem igazán szeretem ahogy a versenytáncosok, vagy a volt versenytáncosok táncolják a kubai salsát! Tisztelet a kivételnek.
Ennél már csak az teccik kevésbé mikor valaki, csak azért mert van tizenakárhány év versenytánc múltja, vagy van táncidiplomája azt hiszi, hogy egy kis gyakorlás után azonnal tud salsázni és/vagy tanítani a salsát.
Nem, nem tudnak! Tudnak valamit, amire ráfogják, hogy kubai salsa, de az, nem az...
Szal visszatérve az eredeti kérdéshez, nem hiszem, hogy a kubai salsa oktatáshoz bármilyen diploma szükséges lenne, sőt, jelen pillanatban szívesebben tanulok olyanoktól, akik a Magyar Táncművészeti Fősikola közelében sem voltak soha!
Azért a tévedés jogát fenntartom (hiszen ez egy fórum :)), mert nem tudom, hogy kedvenc tanáraim, példaképeim közül hány embernek van táncidiplomája :)!
uff
:dance:
Egyetértek veled. Tanításhoz nem elég egy diploma. Ennél sokkal több kell, mint ahogy azt Te is leírtad. És valóban, a tánc oktatására szakosodott főiskolán sem tanítanak meg mindent.
Szóval, a lényeg, hogy egyáltalán nem a diplomán múlik, hogy valaki jó tanár-e vagy sem. Nagyon sok egyéb képesség kell hozzá.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy amire szüksége lenne minden tanárnak, az a pedagógiai, pszichológiai ismeretek és a módszertan. Ezt meg bármelyik tanítóképző-tanárképző főiskolán, egyetemen megtanulható.
A képzés már megint más kérdés, ezért is kérdeztem rá Ámoréknál.
Talán nem is annyira a végzettség hiánya a kicsit erős,hanem az ,hogy a magyar salsa piac - ez nagyon csúnya így, de... - így is tele van olyan "tanárokkal" , akiket nagy jóindulattal sem neveznék annak.
Kinek nem inge nem veszi magára.
A tanfolyamot meg lehet oldani vendégoktatókkal, de...
Tanárnak lenni nem egy tanfolyamon múlik. Hozzáteszem nem is a Táncművészetis doplomán. Azt nagyon sokan végezték / végzik el. Közülük is jónéhányan...hmmmm.
Ettől függetlenül , ha a magukat tanárnak nevező vagy tanító emberek elgondolkodnának, akkor a fele abbahagyná a tanítást és újra csak tanulna és tanulna. Vagy, ha van rá keret, elmenne egy évre Kubába.
Sajnos ez nem csak magyar betegség, de mostanában itthon exponenciálisan nő az új iskolák s evvel együtt a tanárok száma is. Ilyenkor jut eszembe az idei müncheni Cubamemucho-n Yanek Revilla órája, amit elvileg a már tanítgató embereknek tartott....volna....az durci volt,hogy kicsit éllel ugyan, de a második kicsit bonyolultabb figura kezdetekor megkérdezte,hogy " a setenta-t ugye ismeritek ?!"
Ez egy extrém példa, de ...mellesleg a figurákhoz "csak" memória kell ...a stílus az , amit nem lehet 1-2 év alatt megtanulni.
A csoportos oktatás (lsd. tanfolyam) nagy felelősség. A tanári képzés még nagyobb.
Hiszen ha tényleg úgy van, ahogy mondod:
a magyar salsa piac - ez nagyon csúnya így, de... - így is tele van olyan "tanárokkal" , akiket nagy jóindulattal sem neveznék annak., akkor mit lehet várni egy tanári képzéstől?
Tényleg nem kötözködni akarok. Egyszerűen nem értem. És sajnos még mindig nem kaptunk választ arra (mert hogy mást is érdekel), hogy annak, aki tanárképzési programot hirdet, milyen szakirányú végzettsége van?!
Mert legalább itt lehetne valami elvárás, nem? Hogy tényleg ne váljon tömegcikké a tanári minőség (nem találom a legmegfelelőbb szót :)).
Tanárnak lenni nem egy tanfolyamon múlik. Hozzáteszem nem is a Táncművészetis doplomán. Azt nagyon sokan végezték / végzik el. Közülük is jónéhányan...hmmmm.
Ezt maximálisan így gondolom én is. :)
Egyetértünk Otti ! Ha Te vagy az ! :-))
A sok-sok kubai salsa-t oktató "iskola" és "tanár" közül min. a fele mehetne a süllyesztőbe, de ha más nem legalább vissza az "iskolapadba".
Én, de ha még egyszer két "t"-vel írod a nevem, megharaplak! :)
És te ki vagy?
Egyetértünk Otti ! Ha Te vagy az ! :-))
A sok-sok kubai salsa-t oktató "iskola" és "tanár" közül min. a fele mehetne a süllyesztőbe, de ha más nem legalább vissza az "iskolapadba".
Szerinted miért nem lehet a fórumon válaszolni a kérdésemre?
Én, de ha még egyszer két "t"-vel írod a nevem, megharaplak! :)
És te ki vagy?
No,de kérem. Csak finoman a harapdálással.
Amúgy Faluhelyi Tamás ex-Ritmus. Magas, hosszúhajú ( összefogva )...talán rémlik. :-)
Szerinted miért nem lehet a fórumon válaszolni a kérdésemre?
Tényleg fogalmam sincs. Nem akarok ötletelni s véletlenül se megsérteni senkit.
Ők tudják.
Aki meg náluk akar tanár lenni, hát tegye. :D
Amúgy Faluhelyi Tamás ex-Ritmus. Magas, hosszúhajú ( összefogva )...talán rémlik. :-)
Igen.. és az még a múlt században volt :)
Sziasztok!
Most szeretném elkezdeni a salsát, de nem tudom melyik iskolába menjek. Milyen szempontok szerint válasszak? Tud valaki segíteni?
Köszi
sushimókus
08-04-15, 13:14
Itt mindenki tud neked segíteni! Azért vagyunk!
Bea már segített, M-Stúdió is segített, én is segítettem a salsakarrier topikban.
A salsa nagyon jó dolog, élvezd!
Ha a belvárosban laksz, menj a Tropicalba (fiú vagy). Tudni kéne, hogy a lakhelyed szerint mik azok a táncsulik, amiket kinéztél. Lehet, hogy azokról tudunk használható info-t adni neked.
Sziasztok!
Most szeretném elkezdeni a salsát, de nem tudom melyik iskolába menjek. Milyen szempontok szerint válasszak? Tud valaki segíteni?
Köszi
Sztem mindenképpen érdemes olyan táncsulit választani, ahol az iskola a saját tollaival ékeskedik. keresgéltem egy picit a nagyok közül és találtam is saját videóval rendelkező táncsulit bőven...
Diabolica (http://www.salsadiabolica.hu/video/video.htm)
Tropical (http://salsadecuba.glan.hu/content.php?data=video_tabor_2007nyar_page_01)
Salsa la Cubana (http://www.salsalacubana.hu/zanka2008.html#)
Salsacaliente (http://salsacaliente.hu/)
Köszi sushimókus. A VI. kerületben lakom, ezért elég sok lehetőségem van. Néztem a carment, a kék dunát és azt is, amit Bea ajánlott. Tul.kép. mindegyik szimpatikus. Lehet, hogy tényleg az ár fog dönteni, hacsak valaki azt nem mondja, hogy ezért meg ezért ide menj vagy ne ide menj. :)
sushimókus
08-04-15, 14:18
Én főleg akkor tudok javasolni, ha kubaizni akarsz. Bár a Kék Duna és a Carmen is hirdet kubai salsát, kubait a helyedben mindenféleképpen a Tropicalban tanulnék. Papp Zoli jól tanít kezdőben, alapos, részletes, de látszik rajta a társastáncos múlt, ami kinek bejön, kinek nem, ezt majd te tudod eldönteni. A Kék Dunában Leviék nem a kubairól híresek, a kubait oktató lányt pedig nem ismerem, de miután lány, te pedig fiú vagy, javaslom, hogy a férfi tanár képességeit tekintsd mérvadónak.
Én a Tropicalt választanám a helyedben, ha e közül a három közül kell választanom. Joséról nézheted a stílust, Antonio pedig remekül oktatja a figurákat. Szerintem a pár forintos óradíj eltéréssel sem szabad foglalkozni (bár most nem tudom mik a tarifák.) Lebeszélni egyikről se beszélnélek le, ezek nagyjából mind megbízható tánciskolák, guaguancozni persze nem fognak tudni megtanítani.
Üdv Mindenkinek!
Gondoltam, beköszönök.
Én kb. fél éve kezdtem tanulni salsa-t, megjártam egy tábort, azóta buliba is le merek merészkedni. :)
Szeretem ezt a táncot. Tanultam anno step-et, jazzbalett-et, standard táncokat, némi latint, hastáncot... végül ennél kötöttem ki... És nem bántam meg... :)
Szép napot mindenkinek!
sushimókus
08-08-25, 02:30
Na Rubio, találtál valamit? Hova mentél végül és miért?
vBulletin v3.5.5, Copyright ©2000-2012, Jelsoft Enterprises Ltd.