Teljes verzió megtekintése : Bachata
Helló!
Nem igazán találtam ebből kezdő kurzust. Most ez a Bachata ilyen advanced dolog? Láttam viszont olyat, hogy "kezdő kurzus"...
Szal arra gondoltam, hogy a kezdő az olyan, hogy lehet rá építeni bármilyen latin táncot... Jól gondolom?
Köszi...
Annyira felbosszantottak, hogy írok pár dolgot, ha már van ilyen téma.
Sokan tudják, hogy a Bachata dominikai zene és dominikai tánc. Valójában a XIX. század végén és a XX. század elején az alsó és középosztály összjöveteleit nevezték bachata-nak, ahol gyakran zene is volt, elsősorban son. A son-t azonban Dominikában a felső osztályok megvetése övezte, mivel tánc közben előtörtek a tiltott szenvedélyek. Így később inkább merengue-nek (habcsók) kezdték nevezni Dominikában a son-t és a hozzá kapcsolódó stílusokat, amit a bachata-kon táncoltak. A későbbiekben a gyorsabb, vidámabb son dominikai verziója lett a merengue, a bolero-ból, pedig a romantikusabb, vagy éppen elkeseredettebb bachata.
A bachata - mint zenei stílus - lemezen csak 1962-ben jelenhetett meg, Trujillo, a dominikai diktátor halála után. Ebben a korszakban már a lemeztársaságok üzleti szempontjai jelentősen befolyásolták a latin zenét. Azonban egészen a nyolcvanas évekig a bachata megvetett műfajnak számított Dominika felső köreiben, az "elkeseredettek" zenéjének tartották, összekapcsolva a bűnözéssel és a vidék elmaradottságával. Valóban, a dalszövegek témája sokszor a reménytelen szerelem, az anya elvesztése, a kilátástalanság.
A nyolcvanas évek végétől aztán elindult a siker, ami máig tart, napjainkban keveredve a reggaeton-nal. Eközben a hangszerelésben az akusztikus gitár helyét átvette az elektromos gitár.
Ami a táncot illeti, többféle irányzat van. Nem meglepő módon, az egyik a dominikai stílus:
http://www.youtube.com/watch?v=qBbZSHwi3mg&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=aFluTtoOInM
A dominikaiak vidámsága, állandó viccelődése, kreativitása és egy kis szomorúság, amivel a mai napig sokan menekülnek a nyomor elől a világ minden tájára. Nehéz lenne körvonalt húzni a stílus köré, szabad, improvizatív, folyamatosan változó. A fiú virtuóz lábtechnikával és sokféle mozgással, forgással igyekszik a lányt felvidítani, aki követi a fiút, ugyanakkor szabadon táncol ő is, és eldönti, hogy mennyire engedi közel a párját, lesz-e folytatás.
Magyarországon, ahogy Európában és az Egyesült Államokban az úgynevezett "tradicionális" stílust táncolják, ami kiváló alap egy kellemes, lassú tánchoz. Bár lehet azt mondani, hogy a korábbi, hagyományos dominikai lassú táncból származik, ez mára már kevéssé igaz. Tornatermekben, melegítőben tanulják a táncosok, hogy hogyan tekerjék a csípőjüket bachata közben, a dominikai hagyományok különösebben nem érdeklik őket. Nagyon leegyszerűsítve a táncosok egyhelyben, oldalra (vagy előre-hátra, esetleg forogva) hármat lépnek természetes, "kubai" csípőmozgással a haladás irányának megfelelő lábbal indulva, a negyedik negyedre vagy kevés súllyal pontoznak vagy megemelik a lábukat, eközben a szabad csípő emelkedik vagy billen. Mindezt kiegészíti néhány egyszerű figura, döntés. A baj ott kezdődik, amikor nagyokat lépnek, a lábemeléseknél az egyensúly borul, a csípőt nem hagyják mozogni, hanem tekergetik, a hangulat meg egészen egyszerűen megfagy, mert az egész helyzet valahogy kényelmetlen, kényszeredett, természetellenes lesz; különösen, ha ezt egy ismeretlennel adják elő. A sok borzalmas, vonaglós "profi" videó helyett igyekeztem egy egyszerűbbet kiválasztani szabadidős táncosokkal, bár ebben is van egy-két szörnyűséges döntés: http://www.youtube.com/watch?v=FXTrFzyBtdg&feature=related
Érdekes stílus a bachata-tangó (vagy tangó-bachata), ami a bachata és tangó életérzés átfedése: http://www.youtube.com/watch?v=cqAdUE-zG3w
Források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Bachata_%28music%29
http://en.wikipedia.org/wiki/Bachata_%28dance%29
http://es.wikipedia.org/wiki/Bachata
http://www.educando.edu.do/Portal.Base/Web/VerContenido.aspx?ID=108075
http://www.lasprincipales.com/?c=122&a=3194
Hmm, köszi az első videót! :) Troy egy imádatos táncos, volt szerencsém táncolni vele nemrég, és beszélgettünk is egy jó órát táncos témákról.. Ő ugye dominikai bachata párti, és kifejezetten le is nézik ezt a divatos italo-bachatát, ami csak a simulásról szól. Azt mondja, ő már 12 évesen bachatázott, az unokahugaival, az anyjával, a rokonaival, a barátaival, és nem a szexualitásról szól ez, hanem a játékról. Érdekes, és nagyon kedves ember ő és a párja Jorjet, táncilag pedig nekem az egyik kedvenc párosom. Érdemes tőlük keresgélni, órájukon sajnos még nem voltam, de szeretnének Budapesten Workshopot tartani, meg is keresett Troy ezügyben, szóval szeretném idehozni őket, ha van itthon ilyesmire igény...
Egy dominikai zenész mondta egy Tv műsorban hogy a dominikai nyomornegyedekből indult hódító útjára.
Sokféleképpen lehet táncolni,nekem az elegáns játékos stílus tetszik.
Sokan nagy mozdulatokkal erölködve táncolják. Szerintem a játékosság a lényeg és ha a partner olyan egy kis sex is belefér (latin táncba miért ne férne bele).Az főleg nagyon jó ha mind a két fél (táncos)tud érvényesülni és hagyják egymást kibontakozni.
Casanova Salsa Táncműhely
10-08-15, 16:23
Nem is magyarul írták meg...de itt van egy majdnem teljes könyv azoknak, akik inkább otthon ülve olvasgatnának róla:
BOOK (http://books.google.com/books?id=oLdkCugOAOcC&printsec=frontcover&dq=Deborah+Pacini+Hernandez+bachata&source=bl&ots=X2oev7lbrW&sig=wmY1Q5wwU_inbiEKkDM0kORFl9U&hl=hu&ei=xPlnTMC6Gc26OMvnzbgF&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CBkQ6AEwAA)
Azt nyugodtan allithatom, hogy itt Amerikaban a bachata nepszerusege az utobbi ket evben hirtelen hatalmasat ugrott.
Par eve meg az volt a szokas, hogy latin (salsa) bulikon csak ugy romantikusabb osszebujasra adtak egy ket szamot, amire altalaban jo ismerost (leginkabb allando partnert) volt szokas felkerni.
Most nem egy olyan rendszeres buli van itt kornyekemen, ahol egy kulon bachata teremban allandoan megy a zene, es kb. ugyanaz a hangulat mint egy salsa-bulin: teljes keveredes, illetve az emberek allandoan probaljak az uj figurakat, javitjak a technikajukat.
Pluszban leteznek mar egesz fesztivalok a bachata korul, illetve salsa kongresszusokon, fesztivalokon szinten kulon ennek a tancnak szentelt terem. Peldaul a legutobbi fesztivalon ebben terem teljesen meg elozene is volt! Pluszban a fesztival workshopjainak egyharmada a bachatarol szolt. Nemreg, julisban tartottak immar a masodik San Francisco bachata fesztivalt is.
Ez persze azt jelenti, hogy a tancolas szinvonala is jelentosen megugrott: sok olyan figurat, finomsagot tudnak (jol/rosszul) mar a kezdok kozott is sokan, amit korabban csak komolyabb tancosok csinaltak. Es akadnak tanctanarok is, akik teljesen csak a bachatara fokuszalnak, ebbol adnak orakat.
Ez persze azt jelenti, hogy a dominikai stilus mar nem egyeduluralkodo. A nepszeruseggel jott a stilusok szetvalasa is, ahogy Callado mar emlitette.
En szemely szerint legtobbet Rodchatatol tanultam (maganoran is), leginkabb a modern stilust, annak is egy viszonylag egyszeru bensoseges valtozatat. Igy altalaban kizarolag zart pozicioban, kozel tancolok, es finom testmozgasokkal probalok vezetni, illetve a zenet kovetni. Ez nem jelent egymashoz-dorgolodzest, egymasraborulast, sem incselkedest, hanem hangulataban inkabb egy argentin-tangora emlekezteto stilus (de nem bachatango). Fontosak az egyszeru vilagos mozdulatok, a tulzasok kerulese, erzeki, de tiszteletteljes modon, valamint a zeneben valo elmerules.
vBulletin v3.5.5, Copyright ©2000-2010, Jelsoft Enterprises Ltd.